Minden ami népnemzeti, és ami nem.

Népnemzeti Peti blogja.

Egy rövid gondolatmenet az internetadóról

2014. október 28. - Mardu89

Miért nem enged a kormány?

2010-ben a FIDESZ történelmi felhatalmazást kapott, a szavazófülkékben történt forradalom által, hangoztatja a kormánypárt propagandája. Ez azt jelenti, hogy minden egyes tettüket, megszavazott jogszabályt, létrehozott új kereteket ez a bizonyos kétharmados győzelem legitimált 2014-ig. Ugyan a választási rendszer átszabása után, de 2014-ben is kétharmadot kaptak, valamint a helyhatósági választásokon is nagy fölénnyel nyertek. Mindez még jobban megerősítette a "felhatalmazásukat".

Az utóbbi öt évben számos újdonság került a közélet kicsiny asztalkájára, például az új Alaptörvény a Médiatörvény a tranzakciós adó, vagy a Választási törvény módosítása. Mindenre a legitimációt (állítólag) a kétharmados győzelmek jelentették. Ez bizonyítja azt, hogy a FIDESZ akarata egyenlő a népakarattal, e-miatt nincs szükség érdemi társadalmi párbeszédre és szakmai szervezetekkel való egyeztetésre. A NÉP ezt akarta, mert ránk szavazott.

Most a "mocskos ballibsik" rendkívül manipulatív módon kivitték a tüntetőket (nyilván nem önálló akarattal rendelkező felnőtt emberekről van szó) tüntetni az utcákra egy adónem miatt, amit egyébként a társadalom támogatott már jó előre, hiszen áprilisban újra kétharmadot adott a kormányzó párt kezébe.

Két lehetőség, és két igen beszédes döntés lehetséges.

a; A kormány kihátrál és elveti az internetadó lehetőségét, ezzel elismervén, hogy a kétharmad nem jogosítja fel őket mindenre, nem legitimálja előre a döntéseiket, szükség van VALÓDI társadalmi konzultációra, és a tüntetésen nem harmincezer felhergelt, önmagáról nem tudó pusztítóan bugyuta balos büdösbogár volt.

b; A kormány nem vonja vissza az adót, továbbra is sikeresen hiteti el a közmédián és Hírtv-n újraszocializálódott emberekkel, hogy az internetadó elleni demonstráción csak buta ballibsi bunkók voltak, akiket félrevezettek. Ebben az esetben viszont számolnia kell azzal, hogy az eddig enervált, apátiába süllyedt társadalom bizonyos nem FIDESZ-re szavazó rétegei aktivizálódnak, veszélyeztetve ezzel a fidesz pozícióját.

A kormánypárt ugyanis abban érdekelt, hogy a politikai aktivitás stagnáljon, vagy csökkenjen, hiszen a majd négymillió ember, aki nem megy el szavazni, valószínűleg sose támogatná a FIDESZ-t. Nem tudhatjuk, de erős sejtéseink azért lehetnek, egy ilyen törvény után pedig...

A bejegyzés trackback címe:

https://nepnemzetipeti.blog.hu/api/trackback/id/tr806841919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dont be such a jew 2014.10.29. 20:59:21

ez az adó lepkefing, nagy fasság ezen összeveszni

kaptok majd rendes adót a nyakatokba, mint minden ciklus elején

Baribál 2014.10.29. 21:06:22

Öhm... a Fidesz csak a biztos szavazók táborában jani egyrészt. Másrészt, ha valaki Fidesz szimpatizáns, akkor szavazott. Ha másban nem abban jók a legények, hogy bevigyék a támogatókat a szavazófülkékbe. A szkeptikus többség, valószínüleg okádik az összes párttól, azért nem szavazott. Ha szavaztak volna (ha lenne értelmes alternatíva), akkor a Fidesznek nemhogy kétharmada nem lenne, de talán a választásokat sem nyeri meg.
A netadó tényleg faszság.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2014.10.29. 21:12:35

Nagyon remélem a B, alternatíva valósul meg.

Ez nyújthat garanciát arra, hogy a Fideszt és MSZP-t együtt zavarjuk el a francba 2018-ban.

dont be such a jew 2014.10.29. 21:19:50

no egyet azért szögezzünk má le

a geciorbán megfelezte az szja-t

szétkergette a gyurcsányista maffiát, meg a demszky féle zsidó maffiát, kinyirta az szdsz-t

már a szemébe lehet nézni a határon túli magyaroknak

van ktgvetés, amit be is tartanak, van gdp növekedés, ami mindig több mint amit előre jeleznek, és 400ezerrel több ember melózik bejelentve, mint a zsidó maffia idején

meg nincs félkarú rabló mindenhol

szóval. geciazorbán, de amig nincs jobb addig, nekem megérte

J.László 2014.10.29. 21:33:06

@dont be such a jew:
Orbán eddig az egyetlen politikai vezető a világon, aki a libsiket is és a bolsikat is betonba döngölte. Ez történelmi tett, akár tetszenek a kormányai adói, akár nem.

dr kíváncsivagyok 2014.10.29. 21:34:15

@dont be such a jew:
"szétkergette a gyurcsányista maffiát, meg a demszky féle zsidó maffiát, kinyirta az szdsz-t"

Helyette magalakította a saját maffia-államát , 10 x tobb lóvét lopva el a kozosbol...

dr kíváncsivagyok 2014.10.29. 21:35:39

@J.László:
"Orbán eddig az egyetlen politikai vezető a világon, aki a libsiket is és a bolsikat is betonba döngölte. "

A jó kurva anyadat,...nem veszed észre , hogy Orvbán nagyobb bolsi mint Rákosi volt ????

dont be such a jew 2014.10.29. 21:36:43

@dr kíváncsivagyok: nemigen érdekel mennyit lop a fidesz maffia, amíg nekem mint melós családosnak több jut

szarokamaszopra

J.László 2014.10.29. 21:37:26

@dr kíváncsivagyok:
Sajnos nem tudom lekurvázni anyádat, hiszen libsi vagy, ezért két apád van. Kurva apádat? Van ilyen? Ha van, akkor azt, faszom kis libsiköcsög.

Szélmalomharcos 2014.10.29. 21:42:25

Az internetadó - ahogy már leírták előttem - piti ügy, homokszem a gépezetben. Nyilván sokkal ütősebb kormánybuktató stratégiák is vannak CIA bácsi forgatókönyvében

Jó, tegyük fel ezek közül valamelyik bejön. What next? Visszahozzák az idétlenűl pislogó betojt kisfiút alakító Bajnait (ami egyben Gyurcsány új erőre kapását is jelenti), vagy más náluk már leigazolt személyt keresnek?

Mert egy dologban biztos vagyok: nem a tüntetés igazi civil résztvevői közül fog kikerülni Magyarország új helytartója

dont be such a jew 2014.10.29. 21:47:03

@Szélmalomharcos: nem kell fosni

a bankadókor meg az imf búcsúkor sokkal nagyobb volt a nyomás a sajtóból

le is ment a fidesz népszerüsége, most is uez lesz úgy 2016-17ig, csak mig a mult ciklusban lement az mszp szintjére, ez most valószinütlen.

a kormány meg hülye, rendes adóemelés kell nem ilyen fis-fos. meg EGYSZÁMJEGYÜ SZJA, akkor baszhatja amerika a kormányváltást

Szélmalomharcos 2014.10.29. 21:51:24

"a majd négymillió ember, aki nem megy el szavazni, valószínűleg sose támogatná a FIDESZ-t."

Ez megint csak a vesztesek szokásos önáltatása, ami attól se lesz hihetőbb, hogy már századszor olvasom. Akik nem mentek el szavazni, azok között is hasonló arányban oszlottak volna meg a szavazatok, a többi mese amit még nem bizonyított senki

dont be such a jew 2014.10.29. 21:54:07

@Szélmalomharcos: ezt olyan komolysággal irják mintha a korábbi/későbbi közvéleménykutatásokat DEVISZONT az mszp-szdsz nyerte volna meg.

dont be such a jew 2014.10.29. 21:56:15

@dont be such a jew: mondjuk arra is volt mondásuk a bloggereknek - az ellenzéki szimpatizánsok annyira félneka dikk tatúrától hogy nem válaszolnak a telefonos meg semmilyen kérdezőbiztosnak.

se

Szélmalomharcos 2014.10.29. 22:00:35

Ameddig le nem cseng Ukrajnában az oligarchaváltás, és az általuk végrehajtott Anschluss, addig Magyarország is a megszokottnál nagyobb figyelmet kap az USA befolyásszerző projektjeinek a listájában. Aztán visszakerül a "business as usual" kategóriába, a CIA rezidensek havijelentései és negyedéves projekttervei szintjére

sanyix 2014.10.29. 22:04:26

@dont be such a jew:
-"a geciorbán megfelezte az szja-t" és helyette bevezett egy rakás új adót
-"szétkergette a gyurcsányista maffiát, meg a demszky féle zsidó maffiát, kinyirta az szdsz-t" szétkergetni szétkergette, de nem nyírta ki, mert a maffiózók még mindig szabadlábon vannak... emellett a saját maffiacsaládját rakta be a helyére.

-"van ktgvetés, amit be is tartanak, van gdp növekedés, ami mindig több mint amit előre jeleznek, és 400ezerrel több ember melózik bejelentve, " ja, évente egy rakás új adóval, gdp növekedés is a világgazdaságnak köszönhető, a 400 ezerrel több ember pedig csak papíron van (statisztikai trükközés), a közmunkásokat pedig semmi értelmesre nem használják...

-"meg nincs félkarú rabló mindenhol" és? a célközönség talál mást ahol elszórja a segílyt. Egyébként van félkarú rabló, kormánynak és NAV-nak hívják, és most már nem csak a "rejtett erőforrások"-at rabolja, hanem mindenkit, leszámítva a haverokat, és kolesztársakat.

Nekem meg nem érte meg, és a szarnál kevésbé szarabbal (bár már egy ideje komolyan nem tudom eldönteni hogy gyurcsány van az orbán a szarabb, valószínűleg azért mert ugyan olyan szarok). Én végre JÓT akarok...

Szélmalomharcos 2014.10.29. 22:07:27

@dont be such a jew:
Nekem az teccik a legjobban, ahogy sorban jelennek meg az Orbán-epigonok a karaoke-műsorszámaikkal. Mivel Orbán annak idején a diktatúra ellen mondta el a híres beszédét, nekik is kell hirtelen egy diktatúra

Ettől aztán szánalmas kis Hanákné-epigonok lesznek valójában, de a tudatlanságuk megóvja őket ennek a felismeréséstől

2014.10.29. 22:08:21

Amíg nincs jobb a fidesznél, nincs miért aggódniuk — és a ballib oldalnak több ciklus is kevés lesz, hogy regenerálódjon. Nem jó, ha egypólusú a politika, de ennél a bukott bandánál minden jobb, beleértve egy évtizedekig tartó fidesz-uralmat is, internetadóval, pakskettővel meg amerikai szőnyegbombázással. A jobbikban bízom, hogy feljön és idővel lesz valódi súlya. Pillanatnyilag elképzelni se lehet, honnan és kinek a vezetésével nőne ki egyéb versenyképes politikai entitás.

A szerencsénk az, hogy a bukott liberális tábor fanjai alapvetően nagyon buta emberek, és haszontalanok. Nem véletlen, hogy a műszaki értelmiséget például soha nem sikerült megszólítaniuk. Helyette mindenféle művészkék, előadók, újságírók, jogvédők, magukat nagyvonalúan humánértelmiségiként aposztrofálók teszik ki a tábort. Ezek azok, akikkel nem lehet mit kezdeni, mert nem jók semmire, csak cipelni kell őket a hátunkot, hogy rohadna rájuk az ég.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.29. 22:36:17

Vége a balliberálisozásnak kisköcsögök. A narancskommunisták ellen nem 40-50 ezer "ballibsi" tüntetett. Belesétáltok a saját mocskos kommunikációs zsákutcátokba.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.10.29. 23:12:39

A " nem engedés" nem kormány, hanem személyiségi probléma!

Kalmár Lajos (törölt) 2014.10.29. 23:36:04

komunisták. tüntetgetnek oszt jól hazamennek

áasdklfjáasn 2014.10.30. 03:39:24

@dont be such a jew:
"a geciorbán megfelezte az szja-t"

Ja, baszd meg.
A magas jövedelműeknek, akik nem voltak rászorulva. Azaz elősegítette, hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek.
Ellenben mivel is segítette az alacsony jövedelműeket?
Ja, hogy semmivel?
Meg kivett 700 milliárdot (évente) az állakasszából egy egykulcsos adóval?
Ostoba segg-e vagy? Vagy csak ostoba seggnyaló? Esetleg ostoba ostobasegg-nyaló?

"meg nincs félkarú rabló mindenhol"
Aha. Csak Vajda Endre kap 7 milliárd forint adókedvezményt, meg koncessziót, hogy ő üzemeltesse a játékgépeket.
Orbánnál mindenki jobb lenne. Még az agyalágyult Gyurcsány is.

"400ezerrel több ember melózik bejelentve"
Ja, seggfej, közmunkásként, havi 47 ezerért.
Barom.

@Szélmalomharcos:
Ha angolul akarsz vagánykodni, akkor előbb tanuld meg a nyelvet, mert most még kurvára nem megy. Kb. annyira vagy tigris bebnne, mint Csoki a spanyollal az Üvegtigrisben. Konkrétan semennyire.

@sanyix:
Nincs olyan, hogy kevésbé szarabb (dupla középfok), csak olyan, hogy kevésbé szar.
Tanuld meg az anyanyelvedet.

@Kényszerbagoly:
Hagyd már a faszomba az önreklámozásodat, minden blogban magadat tolod, idióta seggfej.

@Kalmár Lajos:
Miért, hol tüntetett mostanában a Fidesz? Vagy nem kommunistákat emlegettél?

sanyix 2014.10.30. 10:44:53

@Kalmár Lajos: Miről beszélsz? A fidesz mostanában nem tüntetett
süti beállítások módosítása