Minden ami népnemzeti, és ami nem.

Népnemzeti Peti blogja.

A magánnyugdíjak avagy lopás, vagy nem lopás?

2014. november 24. - Mardu89

Történetünk azzal kezdődött, hogy 2011-ben a kormány úgy gondolta, hogy a tőkefedezeti rendszer rossz, és a magánnyugdíj pénztárak egyszerűen csak eltőzsdézik az ügyfeleik pénzét. Illetve ez volt a hivatalos kommunikáció. Akkor a megzsarolt emberek nagy része átlépett az új állami rendszerbe, aminek kereteit és a beígért egyéni számlákat mind a mai napig nem látjuk sőt, még terv sincs letéve az asztalra. Nos nem is kell említeni, hogy mennyire szakmaiatlan úgy leépíteni egy korábbi rendszert, hogy az újnak még a körvonalai sem látszódnak.

Hová tűnt a pénz?

A legfontosabb kérdés tulajdonképpen az, hogy mennyi maradt az összegből. Ez körülbelül olyan 16 milliárd forint, a 3000 milliárddal szemben. Azt lehet tudni, hogy közvetlenül államadósság csökkentésre 2000 milliárdot költött a kormány. Amint láthatjuk ennek nem sok értelme volt, hiszen a GDP arányos államadósság egyébként rendkívül magas szinten van, olyan nyolcvan százalék körül mozog. Ez akkor szokott minimálisan 80% alá menni, amikor az állam nem tölti fel az úgynevezett likvid pénzügyi tartalékait, amihez extra államkötvény kibocsátásra lenne szükség, ami ugye államadósság növelő tényező.

A kormány még 230 milliárdot utalt vissza a lakosságnak reálhozamként, ötszáz milliárddal csökkentették belőle a nyugdíjkassza hiányát és 200 milliárd forintnyi értékpapírt pedig a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kapott meg. E-mellett nagyjából 500 milliárddal csökkentették a nyugdíjkassza hiányát. (A pontos számokat nem tudom, de nagyságrendileg így történt.) Azt lehet mondani, hogy az összeg mindössze alig kb. 17%-a ment olyan célra, ami tényleg a nyugdíjjal kapcsolatos.

Miért kellett a tőkefedezeti rendszer?

A rövid válasz az, hogy a felosztó kirovó rendszer meglehetősen kevéssé hatékony. Ennek az oka abban rejlik, hogy a ma élő nyugdíjasok juttatásait a jelen pillanatban dolgozó járulékfizetők járulékaiból fedezik. A rendszerben semmi nem növeli a pénz értékét, hiszen alapvetően készpénz forgalomról van szó. Így egy öregedő társadalomban egyre kevesebb és kevesebb pénz jut nyugdíjra, egyre több nyugdíjasnak. Amennyiben viszont a pénz egyéni, névre szóló számlákon jelenik meg, különböző értékpapírok formájában, úgy a hozam mérsékli a veszteségeket. Ezzel három probléma lehet. Az egyik az, hogy a rendszer bevezetésekor óhatatlanul magasak a költségek, így a hozamok egy jelentős része ezeknek a fedezésére szolgál, így középtávon akár még veszteséges is lehet. A másik probléma a pénz befektetésének módjával van, amennyiben csak állampapírokat vásárolna az MNYP, abban az esetben az infláció felett csak néhány százalékkal hozna a megtakarítás, amely miatt nem éri meg fenntartani a szisztémát, viszont a nagyon magas részvénytúlsúly pedig irdatlanul megnövelné a kockázatokat. Ha valaki emlékszik még 2008-ra, akkor azt is lehet tudni, hogy a származtatott értékpapírokkal, illetve azok kockázatainak félreárazásával is volt némi probléma. A harmadik gond pedig az, hogy az államnak a járulékokból egyszerre kell fedeznie a régi felosztó kirovó rendszert, és a tőkefedezetit, hiszen a mostani nyugdíjasokat ki kell fizetni abból, ami jelenleg bekerül a nyugdíjkasszába. Így tőkefedezetire csak a járulékbefizetések egy része vándorolhat. Ennek ellenére viszont még mindig sokkal optimálisan működhet ez, mint az, hogy gyakorlatilag elherdálják a pénzt úgy, hogy azzal a megjelölt célokat sem érik el.

Nadehát veszteségesek voltak!!

Ez egyszerűen nem igaz. Amennyiben 233 milliárd REÁLhozamot osztottak szét, az azt jelenti, hogy ezek a megtakarítások az infláció felett tudtak teljesíteni, a magánnyugdíj pénztári rendszer bevezetési óta az inflációs adatok itt találhatók. Azt hozzá kell tenni, hogy a reálhozamot kérvényezni kellett, és nem mindenki vette fel ezt az összeget. Aki nem tudná, a reálhozam az a hozam, infláció feletti része. Rendkívül egyszerűen lehet kiszámolni, a nominális hozamot leosztjuk az inflációval. Érdemes megnézni az mfor.hu ról származó táblázatot, mely az átlagos hozamokat tartalmazza a különböző nyugdíjportfóliók esetében 2001-2010-ig. Ez azt mutatja, hogy szó sem volt veszteségről.

Milyen nyugdíjrendszer lenne optimális hazánkban?

Semmilyen. A foglalkoztatottság szintje nem teszi lehetővé azt, hogy hosszú távon fenntartható legyen bármilyen rendszer. A munkaképes korúaknak mintegy 60%-a dolgozik, és jelentős részük vagy közfoglalkoztatottként, vagy külföldön, hiszen mint tudjuk, a statisztikák a külföldön dolgozó, magyar állampolgársággal rendelkező munkavállalókat is megjelenítik. Az elmúlt években a minimálbér járulékainak megemelése, a bankok és a kereskedelmi láncok megsarcolása, az alacsony beruházási szint és még számos tényező rontotta a magyarok munkaerőpiacon való elhelyezkedésének esélyét, illetve veszélyeztette állásaikat. Nem csak a foglalkoztatottság szintjével, hanem az alacsony munkabérekkel is probléma van. Tudjuk, hogy a munka se feltétlenül jelent kiutat a szegénységből, mivel millió fölötti azok száma, akik dolgoznak ugyan, de ettől függetlenül szegénységben élnek. Nyilván a kisebb béralapból kevesebb járulék is folyik be a nyugdíjkasszába, amiből nagyjából kétmillió öregségi nyugdíjra jogosultat kell ellátni. Ilyen körülmények között se a svéd, se a tőkefedezeti de még a felosztó kirovó rendszer se tud működni. Érdekes tény, hogy az öregségi és egyéb nyugellátásokra nagyjából 280 milliárd forintot fizetett ki az állam havonta, így a háromezer milliárd forint több, mint tíz havi nyugellátással egyenlő, amit a kormány alig több, mint két év alatt lenullázott, ezzel egy igen jelentős implicit államadósságot létrehozva. Ez persze nem jelenik meg a statisztikákban, de ezeket a pénzeket valahonnan pótolni kell, és ilyen gyér gazdasági növekedés mellett ez igen nehezen kivitelezhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://nepnemzetipeti.blog.hu/api/trackback/id/tr426928093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.11.25. 11:07:09

A Manyup vagyon államosítása történelmi hiba volt (az indok pedig felháborító). Éppenhogy folyamatosan az arányukat kellett volna növelni. Persze mire majd ez végképp bebizonyosodik, addigra a fő felelősök már alúlról szagolják az ibolyát.

VT Man 2014.11.25. 11:15:07

Sajnos a cikk erősen egy irányba húz, pedig jól indult.

"Azt lehet tudni, hogy közvetlenül államadósság csökkentésre 2000 milliárdot költött a kormány. Amint láthatjuk ennek nem sok értelme volt"

Ezzel nem értek egyet. Az államadósság csökkentésnek volt értelme, az persze szomorú, hogy azóta romlott a helyzet.

MNYP: annak semmi értelme, hogy egy magán közvetítő százalékot vegyen le azért, hogy állampapírt vásárol az állam (emberek adója) pénzén. Az állampapír ráadásul szintén az államadósságot növeli, csak máshova van könyvelve.

Ráadásul ha egy MNYP bedől vagy nagy mínuszban van, akkor szintén az államnak kell kimentenie, míg ha sikeres, akkor csak zsebre teszi a profitot.

Tehát az MNYP szabadon kockáztathatja az emberek pénzét, max. jön az állami segítség, ha baj van.

Mardu89 2014.11.25. 11:41:21

Én tudtommal egy szóval sem említettem, hogy az MNYP egy ideális rendszer lenne csak annyit mondtam, hogy a mostaninál fényévekkel jobb.

Mardu89 2014.11.25. 11:43:17

@VT Man: Ajánlom a figyelmedbe ezt a mondatot:
"A másik probléma a pénz befektetésének módjával van, amennyiben csak állampapírokat vásárolna az MNYP, abban az esetben az infláció felett csak néhány százalékkal hozna a megtakarítás, amely miatt nem éri meg fenntartani a szisztémát, viszont a nagyon magas részvénytúlsúly pedig irdatlanul megnövelné a kockázatokat."

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.11.25. 11:50:55

Közpénzmatek

Miért hagyja a NAV, a TEK,
Hogy elüljön minden sanda
Gyanú s nőjön közpénzmatek,
Amit űz pár lopós banda?

Kötelesség lenne még itt,
Szóljon valaki a mórnak,
Fogja meg a munka végit,
Mert honunkban mindent csórnak!

Vagy esetleg jöjjön Yoda,
Jó Erője van még annak,
S fénykardjával sújtson oda,
Ahol enyves kezek vannak!

fradyendre.blogspot.hu

Keszthelyi.Aron 2014.11.25. 11:57:17

@VT Man: Kár, hogy nem emelték ki, hogy egyértelmű legyen, de: "Milyen nyugdíjrendszer lenne optimális hazánkban? Semmilyen. A foglalkoztatottság szintje nem teszi lehetővé azt, hogy hosszú távon fenntartható legyen bármilyen rendszer. "
Annyit mondott csak, hogy a MANYUP csinált valamit a pénzzel (és REÁLHOZAM volt), a jelenlegi rendszer meg nem.

A "ha" meg izgalmas. Hány dőlt be eddig? Hányszor kellett a Kormánynak extra pénzt beletolnia? És nekünk a különféle kormányok elcseszett politikájához hányszor kellett ilyen-olyan extra adókat fizetnünk direkt vagy indirekt módon?

Russel Coutts 2014.11.25. 11:57:28

@VT Man
Tehát akkor ha elromlik az autód, akkor simán kidobod? Vagy esetleg megpróbálod megjavítani? (Mondhattam volna TV-t bagy szamítógépet is, de a jellemzöen MANYUP-ban lévö pénzek inkább egy használt autó értéke felé közelítettek.)

Én a gondos gazdátol elvárnám, hogy elöször megpróbálja megjavítani (szabályozási környezet át/kialakítása), vagy födarabot cseréljen, ha az javíthatatlan (egyes szereplök kizárása). A teljes kidobás csak egy igen hosszú, javítási eljárás utáni lehetö legutolsó, egyben legfájdalmasabb megoldás.

Szerintem.

BiG74 Bodri 2014.11.25. 12:41:01

@Russel Coutts:

Ember, miket vársz egy szimpla tolvaj bandától?
Lenyúlták a pénzt, és még sok más lóvét, hogy 2-3 év alatt kialakítsák a maguk pénzügyi-gazdasági hatalmát. Tudják, hogy a politikai téren, csak ellenzékiként lehet hosszan nyomni a demagóg dumákat, kormányzati oldalról hamar leszerepelnek.

csárlszbrunzol 2014.11.25. 13:20:21

"Érdekes tény, hogy az öregségi és egyéb nyugellátásokra nagyjából 280 milliárd forintot fizetett ki az állam, így a háromezer milliárd forint több, mint tíz évi nyugellátással egyenlő,"
Itt valami tévedés lesz. Inkább 2800 milliárd lesz az a 280 milliárd helyett. Van olyan 2,5 millió nyugdíjas, szóval 2800 milliárdot a nyugdíjasok számával és 12 hónappal (éves összegekről beszélünk, ugye) elosztva ki is jön a 93k körüli átlagnyugdíj.

Mardu89 2014.11.25. 13:38:38

@csárlszbrunzol: Hoppá, ez egy elírás utáni téves következtetés. A teljes éves kifizetés olyan 3500 milliárd forint.

micsoda? 2014.11.25. 13:38:45

Mai idősek sem gondolták, hogy a nyugdíjjárulék amit befizettek, nem lesz elég a nyugdíjukra. A rendszerváltáskori infláció a közel 50 % -val elvitte, mint a sicc. Azóta sem kapják vissza, sőt . úgy hogy erre számítsanak a jelenlegi aktív, jövő nyugdíjasai. Szerintem egy kiszámíthatóbb országban kéne élnünk.

high up! 2014.11.25. 13:41:19

A manyupból természetesen semmiféle államadósság csökkentés nem lett. Az ugyanis nem államadósság csökkentés, hogy egy részét törlesztésre használjuk (hogy villogjunk vele egy negyed évig), majd egyidejüleg megszavazza a fidesz banda az azonnali elherdálását is (legföképpen saját maguk köreire. Ez közvetlen költségvetési károkozás.

Ezenkívül szintúgy eljárást kell indítani magasfokú költségvetési károkozás címén az elértéktelenedett MOL-papírók, meg a semmit nem érö Eon papírok ügyében.

FOLYTASSUK!

Mardu89 2014.11.25. 13:43:06

@csárlszbrunzol: Már emlékszem, havi nyugdíjat akartam írni, mert az általam letöltött KSH tájékoztatóban is a havi összeg van megjelölve, csak aztán jól elcsesztem, javítottam is! Köszi az észrevételt!

gigabursch 2014.11.25. 14:19:36

Még nem tudom hány évig megy rajta a siránkozás meg az okoskodás. Unalmas.
Főleg azok részéről, aki megtehette volna, hogy nyilatkozzon és nem nyilatkozott.
Tetszettek volna nyilatkozni...

Amúgy gyakorlatilag azóta várom, hogy a két különböző nyugídíj (önkéntes és magán) számlát végre egy bölcs döntéssel összevonják.

altimus 2014.11.25. 14:21:15

@VT Man:
- azert vettek a manyup-ok allampapirt mert a portfoliojukat szigoruan szabalyozta az allam (talan helyesen).
- a manyup-ok tevekeny reszt vettek ki a koltsegvetesi finanszirozasbol.
- a manyup (reszben az allami szabalyozasnak koszonhetoen) nem szabadon kockaztat. termeszetesen van benne kockazat, foleg ha magas a reszvenyhanyad, de ez megfelelo technikakkal minimalizalhato (sell option stb. vilagos azonban, hogy van kockazati tenyezo. epp ezert eletkortol fuggoen szoktak kulonbozo agresszivitasu es kockazatu befektetest ajanlani az alapkezelok.
- milyen felelosseget vallal az allam?

alapvetoen felreerted a manyup mukodesi szabalyait, lenyeget. egy toke alapu nyugdij piller igen fontos lenne. akkor sincs baj ha esetleg negativ a hozama egy-egy idoszakban, az elet ilyen, a befektetesek neha nem termelnek pozitiv realhozamot. a manyup mukodesi koltsegeit is nyilvan ki kell fizetni. megis ez egy valos lehetoseg es igen jo megoldas. foleg a feki-hez kepest lett volna az.

altimus 2014.11.25. 14:25:09

a cikk egy dolgot nem emlit!

nevezetesen azt, hogy az allam a manyup 3000 milliardjat elvonva jelentos kotelezettseget is vallalt! a ketmillio manyupbol kilepo ember jovobeli feki rendszerbeli nyugdija 100%-os lesz a korabbi 75%-al szemben! ezt a kotelezettsegvallalast mai ertekre diszkontalva igen jelentos osszegu kotelezettsegvallalast kapunk.

csak egy hevenyeszett szamitas: legyen a plusz nyugdij havi 25.000 Ft, 2.000.000 embernek 10 eves atlaggal szamolva. ez kb 6000 milliard forint!! vagyis ketszer akkora mint az elvont penz! az allam erre a kifizetesre vallalt kotelezettseget!

es errol senki nem beszel.

altimus 2014.11.25. 14:31:13

@micsoda?: alapvetoen nem erted a feki rendszer mukodeset. ott a befizetesbol azonnali kifizetes lesz. a befizetes alapjan jar majd az oregsegi nyugdij, de annak nincs koze a befizetett osszeghez. (nem is lehet, hiszen azt az osszeget azonnal kifizeti az allam a folyo nyugdijakra, nem kepez tokefedezetet.) egyedul azt mondhatja az allam, hogy majd ha te nyugdijba mesz akkor annyi nyugdijat fogsz kapni amit be tudunk akkor szedni az akkori munkavallaloktol.

amugy a rendszervaltas nagy nyertesei a nyugdijasok! a nyugdijak valorizacioja peldaertekuen megtortent a rendszervaltas ota. (talan indokolatlanul is). ideje lenne pl. a nyugdijak befagyasztasanak par evre, illetve a valorizacios szabaly atertekelesenek.

az emlitett 50%-ot nem tudom honnan veszed, en ilyen szamitast nem ismerek, de irrelevans is, mert a befizetesnek semmi koze a kifizeteshez a feki rendszerben.

N48 2014.11.25. 15:16:28

"Érdekes tény, hogy az öregségi és egyéb nyugellátásokra nagyjából 280 milliárd forintot fizetett ki az állam havonta, így a háromezer milliárd forint több, mint tíz havi nyugellátással egyenlő, amit a kormány alig több, mint két év alatt lenullázott, ezzel egy igen jelentős implicit államadósságot létrehozva."
Hány olyan országot ismerünk Nyugat-Európában, ahol az ÁLLAM által beszedett kötelezően fizetendő nyugdíjjárulék mintegy negyedét magánbefektetőknek adták, EXPLICIT államadósságot hozva ezzel létre?
Az első verzió nálunk is az volt, hogy a magánnyugdíj-megtakarításokat nem államosítjuk, hanem szerettük volna elérni az EU-nál, hogy egyszerűen ne kelljen beleszámítani az államadósságba (ahogy más országok esetében sem számít bele). Mivel nem engedték nekünk, ezért államosítottuk. Miután államosítottuk, már az EU is engedi pl. a lengyeleknek, csak hogy ne államosítsanak....

Netuddki. 2014.11.25. 15:33:27

@csárlszbrunzol: Okoska! Na és azzal a pénzzel mi lett amit beszedtek csak nem fizettek nyugdíjra, mert közben (szerinted) a nyugdíjakat az einstandolt manyupból fizették?

altimus 2014.11.25. 15:33:44

@N48: ez teljesen termeketlen vita es megkozelites. volt mo-on egy helyzet. volt egy abszolut egeszsegtelen es hosszutavon fenntarthatatlan feki rendszer. kitalaltak egy masodik pillert. vilagos, hogy a felepitese alatt az ide befizetett penz hianyzott a masik pillerbol. ezt az aldozatot hozta az orszag a jelen idoben azert, hogy a jovoben lenyegesen konnyebb legyen az elet. az elgondolas az volt, hogy a manyup rendszer 25%-ban tehermentesiti majd az allami feki rendszert. oriasi eredmeny lett volna ha igy alakul! olyan eredmeny ami a rendszervaltas ota az egyik legprogresszivabb dolog lett volna az orszagban. (azert nem lett 25%-nal tobb mert akkora elvonast nem birt volna ki a feki rendszer). amennyire en latom a 25% egeszseges kompromisszum volt.

vilagos, hogy a befizetes hianyzott pl. a koltsegvetesbol. mashol kellett volna meghuzni a nadragszijat. de maga a manyup rendszer kivaloan vizsgazott, remekul mukodott, penz nem tunt el, lopas nem volt, pozitiv realhozammal zart a rendszer. a mukodesi koltsegek tokearanyosan folyamatosan csokkentek.

tortenelmu bunteny volt a manyup rendszer megszuntetese. foleg azert mert hiteltelenne tett mindent evtizedekre nyugdij ugyben. pedig az embereknek nemhogy a masodik pilleren kellene gondolkodniuk hanem a harmadikon is, az onkentes nyugdijpenztaron. de ebben se hisz ma mar senki, felnek az emberek, hogy elveszthetik a megtakaritasukat.

Kopasz Szuzukis 2014.11.25. 15:51:57

@altimus: tévedsz, kicsi csillaxóróm! NEM SZŰNT MEG a kivezetés intézménye! Sőt, rádobtak még egy lapáttal. Mire én 10 év múlva nyugdíjba vonulok, csak a 60%-át kapom a mostani megállapított nyugdíjhányadnak. Úgy, hogy nincs Manyupom!!!
11 évig voltam manyup-tag. Ez alatt az idő alatt 1,7 milla gyűlt a számlámra. Elzabrálás után két alkalommal összesen 580ezer azaz ötszáznyolcvan ezer forint REÁLHOZAM ütötte kicsi kezemet. Tényleg jól eltapsolták a pénztárak a megtakarításokat! Ugyanezen időszak alatt ugyanezen intézmény másik üzletágánál befektetési életbiztosítási számlán 1,9 milla gyűlt össze. Ennek reálhozama "csak" 610 ezer forint volt.

Rive 2014.11.25. 15:54:32

"A foglalkoztatottság szintje nem teszi lehetővé azt, hogy hosszú távon fenntartható legyen bármilyen rendszer."

A post OK, de ez így speciel nem igaz.
Mindössze annyi változtatás kell, hogy a nyugdíjak indexálását nem az infláció, hanem a GDP alapján számolja a kormány.
Mindenki annak arányában kap, amennyire az általa (is) felépített rendszer teljesíteni képes.

Fenntartható...

tomwar 2014.11.25. 16:00:42

@VT Man: Tokegaranciaalap? Mert volt...az fizetett volna, nem az allam.
4.2%-ert kezetlet a penzt, vagyis a befizetett osszeg 4,2%-aert. Nem tul alacsony, de a most torvenyben eloirt 0,9% is nevetseges.

A MANYUP rendszernek voltak gyerekbetegsegei, de ki segitseggel, kisebb atalakitasokkal remekul mukodott volna, ha nem jon az az istenbarma szent jobb, meg az idiota gazdaja.... zero elkepzelessel a koltsegvetesrol es hagymazas viziokkal...es felbukott az MNB elnoki szekebe megnagyobb faszsagokat csinalni. Zsenialis.:-(((

altimus 2014.11.25. 16:00:55

@Kopasz Szuzukis: a ket megallapitas kozott nincs feltetlenul ellentet. en nem azt irtam, hogy a mai feki 100%-at kapjak majd a manyup tagok, hanem azt, hogy nem 75%-ot fognak kapni, hanem azt, hogy a majdan nyugdijbavonulaskor megallapitott feki nyugdij 100%-at. hogy ez a 100% epp a mainak a 60%-a lenne azt elkepzelhetonek tartom. minden a nyugdijmegallapitas szabalyatol fugg.

amit irtam az kb azt jelenti, hogy a megszunt manyup egykori tagjainak ugyanakkora feki nyugdij jar mint a manyupba be nem lepo nyugdijbavonulonak. hogy ez a mai szint hany %-a azt szerintem senki nem tudja. ha feltetelezunk egy onfinanszirozo feki rendszert akkor becsulheto a dolog, de pontosan nem megmondhato.

a becsles attol fugg ki mennyire pesszimista, illetve mik a szamdekai a becslessel. az biztos, hogy a feki rendszer joval kevesebbet tud majd fizetni realertekben mint ma.

altimus 2014.11.25. 16:03:21

@Rive: vilagos, hogy fenntarthato a feki rendszer. itt a fenntarthato es onfinanszirozo feki rendszer varazs keplete: havi beszedett osszeg / nyugdijasok szama = kifizetett atlagnyugdij.

ilyen egyszeru ez. a blog iro szerintem azt akarta irni, hogy a mai realertek nem tarthato. es ez valoszinuleg igy van. (korfa, csokkeno aktiv dolgozok szama ...) ismert a tortenet.

altimus 2014.11.25. 16:06:18

@tomwar: a manyup elzabralasat ne fogjuk matolcsyra! lehet, hogy o volt az eceszgeber, de az biztos, hogy orban volt az aki ezt jovahagyta. o a felelos, nem matolcsy. persze matolcsy amolyan falu bolondja, de nem onjaro az biztos. resztettes, de nem o a vegso felelos.

csárlszbrunzol 2014.11.25. 16:20:00

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Mondjuk, hogy elegánsan átcsusszanok az "okoska" minősítő (nylvánvalóan pejoratív) jelződön és ennyit kérdezek: biztos, hogy nekem akartál válaszolni?

Russel Coutts 2014.11.25. 16:52:15

@BiG74: Én nem várok el semmit. Én csak kifejeztem, hogy szerintem a jó gazda hogyan jár el. Nem így jár el -> nem jó gazda.
Azt pedig elég visszásnak tartom, ha a nem jó gazda aggódik a jó gazda által kezelt jószágért...

Értem én, hogy hazudnak, értem én, hogy akkor is el fogják venni, értem én, hogy sz@rnak a fejemre. Értek én mindent.

Csak...

61000 érintett van. Épp azok, akik eléggé jólképzettek, világlátottak, normális gondolkodásúak voltak, hogy eredetileg is feldolgozzák az információkat, és egy felelös döntést hozzanak. Ezeket az embereket nem tudta az sem eltántorítani, hogy utána a kormányzat felrajzolta a célkeresztet a fejükre.
Ezek azok az emberek, akiknek olyan tudása, bátorsága, világnézete van, ami a világon mindenhol értékesíthetö.
Ezek azok az emberek, akiknek a nagy része azóta elhagyta az országot. Szerintem jó, ha 10000 ember Magyarországon van az érintettek közül.

Szóval...

Mivel a nagy része már nincs Mo-on, kit fog érdekelni ennek a 10000-nek a megtakarítása, amikor az övét már elvették?
Ki fog kiállni azokért, akik a távolság, munka, sors következtében nem tudnak kiállni magukért Magyarországon?
Kit érdekel egyáltalán annyira 10000 ember 20 év múlva bekövetkezö helyzete, hogy megvívja a csatát azokkal, akik lenyomták ugyanezt ellenállás nélkül sok millió ember torkán?

altimus 2014.11.25. 17:06:42

@Russel Coutts: nem tudom esetedben konkretan mennyi penzrol van szo. a tipikus manyup szamlan max nehany millio forint van. mondjuk egy also kategorias auto ara. ezt nagyon ugy nez ki, hogy el kell konyvelni vesztesegkent. aztan atgondolni a nyugdijmegtakaritast es lehetoleg nem mo-on felretenni, befektetni. de ismet tul nagy ez a cupakos falat, igencsak kell a penz orbannak, ugyhogy mostmar az ilyen kisebb tetelekre is rarepul.

persze lehet pereskedni is, akar mo-on kivul is.

Russel Coutts 2014.11.25. 17:45:19

@altimus: az utolsó értesítesemen 5,3M volt az összeg. Ezt azért nem szívesen dobom ki az ablakon. Én már egy ideje nem vagyok Magyarországon, hamarosan megszerzem a német nyugdíjjogosultsághoz is a minimálisan szükséges éveket.
Úgy kalkuláltam, hogy egy német állami nyugdíjjal, egy német magánnyugdíjjal, egy minimális magyar állami nyugdíjjal és egy szabad szemmel is látható méretü magyar magánnyugdíjjal együttesen már elég jól ki leszek stafírozva, nem kell aggódnom.
Nos ebböl a magyar államival kapcsolatos minimális elvárásaim - félek töle - sem fognak teljesülni, annyira nem fog semmit sem érni, ha ez így halad tovább.
A Manyupomat most akarják lenullázni, szóval azt is kihúzhatom.

Földhöz nem fog vágni remélem, de azért ez már egy szabad szemmel is jól látható csökkenést jelent a korábban kalkuláltakhoz képest. Mindezt úgy, hogy világ életben fizettem rendesen, mindent befizettem, nem is keveset. Világ életben bejelentett, adózott (nem is rosszul) munkahelyen dolgoztam, szóval törvénytisztelöen, tisztességesen jártam el.

Szóval ez nem a nyugdíjam megvédése, hanem az én szememben a velem szemben lévö személyes kib@szás, az öreg korom ellopása!
Sajnos nem tehetem meg, hogy hazautazzak tiltakozni, balhézni. Pedig biztosan részt vennék, és bele is állnék én is akár egy hídblokádba is. Így marad a frusztráltság és a kiábrándultság. Ha minden igaz, hamarosan kérvényezhetem a német állampolgárságot is. Most el is döntöttem, hogy megteszem. Eddig nem voltam biztos benne.

micsoda? 2014.11.25. 20:06:18

@altimus: Értettem, köszönöm.
A 90-es évek elején jöttem haza külföldről, és majd szivbajt kaptam, mert az infláció megközelítette az 50 %.-ot. Aztán jött a kedves Bokros és törvény ellenesnek minősítette a 13. havi nyugdíjat. A nagymérvű inflációt soha nem hozta be egyik kormány sem. Mint ahogy a Bajnai kormány kivételével, egyik sem próbálta a nyugdíjak megállapítására vonatkozó rendeletet hatálytalanitani - az l988 január l előtti keresetet nem lehet figyelembe venni - . Ha szerencséjük lesz, a mai törvényhozók is lesznek idősek, aztán majd kiderül.
Lehet befagyasztani a nyugdíjakat, csak az átok visszaszáll:)

s 2014.11.26. 11:23:37

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: Ha meg nem. akkor teszünk róla.

s 2014.11.26. 11:27:28

@VT Man: "Tehát az MNYP szabadon kockáztathatja az emberek pénzét, max. jön az állami segítség, ha baj van."

De nem ez történt. Nagyrészt sikeresek voltak.

Olyan, mintha azt mondanád, hogy nem adsz az embereknek fizetést, mert úgyis elisszák. Igen, van olyan is. De a többség nem ezt csinálja.

s 2014.11.26. 11:32:57

@Russel Coutts: Ez szóba sem került. Teljesen tévesen indokoltak, amikor a felszámolás megtörtént, mert csak az ott felhalmozott vagyon kellett. Pont.
Ezt mégsem mondhatták, de azért egyértelmű volt már akkor is.

s 2014.11.26. 11:46:55

@gigabursch: "Főleg azok részéről, aki megtehette volna, hogy nyilatkozzon és nem nyilatkozott.
Tetszettek volna nyilatkozni..."

Azért álljunk meg egy pillanatra. Én visszamentem az államiba. Nem azért, mert hülye vagyok, hanem azért, mert láttam, hogy amit el akarnak venni, azt el is fogják. Most mit gondol az, aki bölcsen maradt, ráköltött, és aztán veszik el. Tőle független okok miatt. Csak úgy.
40%-át már visszaszereztem annak az összegnek egyéb befektetésekkel és spórolással. Nyilván jobb érzés lenne, ha az az összeg is meglenne, DE NEM LEHET MEG. Ennyi.
Még egy kurva jó tanács. Tegyél el minden pénzt úgy, hogy ne férhessenek hozzá. Mert nem bírnak ellenállni a kísértésnek, baszott szarul kormányoznak, és geci sokáig akarnak hatalmon maradni, bármi áron. Ez a lényeg. Azt a bármi árat pedig úgy néz ki, hogy te fizeted, mert mégis ki a faszom.
süti beállítások módosítása